-12. fejezet-

- 3 hét múlva -

- Laura -

Végre kiengedtek minket a kórházból. Haza mehettünk. Nem hittem, hogy valaha kijutok abból az őrültek házából és a saját ágyamban dönthetem álomra a fejem. Elképesztő. Riker segített felvinni a holmijaim a szobámba. Úristen ennyire még sosem örültem egy helyiségnek. Elkezdtem kipakolni a cuccaim, mikor megcsörrent a telefonom. Nem hívtak, csak egy sms-em érkezett. Méghozzá a suliból, ahova még az év elején (még mielőtt megismerkedtem a srácokkal) jelentkeztem. Az iskola egyébként L.A.-től nagyon messze van és ráadásul keletre. Ez egy elit iskola olyan, ahova engem szinte 100%, hogy nem vesznek fel, az sms-ben is biztos ez áll. De azért már csak kíváncsiságból odaadtam Riker-nek, hogy olvassa el, hogy mi van benne. Riker először szomorúan nézett rám. Nem lepődtem meg, de arra, ami utána történt igen. Riker elmosolyodott és felolvasta az üzenetet.

"Kedves Miss Marano!

Gratulálunk önt felvettük egyetemünk zenei tagozatára. Várjuk önt a beiratkozásnál március 31-én."

- Úristen ezt nem hiszem el - mondtam szinte kicsattanó boldogsággal, majd Riker nyakába borultam.

- Gratulálok!- mondta majdnem olyan boldogan, mint én és visszaölelt.

- Várj, hányadika van?- kérdeztem ijedten.

- Március 27.

- Szólnom kell anyuéknak. Jössz?

- Persze. De előbb hadd kérdezzek valamit.

- Rendben.Ne kímélj.

- Ez az egyetem hol is van pontosan?

- New York-ban. Az egyetem neve MUNY. Music University of New York.

-Hát az nem itt van

-Hát nem.

- Hiányozni fogsz mindenkinek, még Ross-nak is. Hidd el!

- Tudom és ti is nekem, de ez volt az álmom már kislány korom óta.

- És örülök neki, hogy valóra válik. De olyan mintha a kishúgom lennél. És ha ezt megérted, akkor azt is megérted, hogy nagyon nehéz elengednem téged ilyen messzire.

- Tudom, és meg értem, az érzéseid, mert olyan vagy nekem, mint a bátyám. Neked bármit elmondhatok - megöleljük egymást, majd leindulunk, hogy elmondjuk a nagy hírt a többieknek.

Természetesen az anyámék megint a szomszédban vannak. Átmegyünk, és persze a kis Alice megint ott ücsörög a helyemen (vagyis Ross ölében), de nem izgat, most az egyszer nem. Hála istennek elég lesz egyszer elmesélnünk a sztorit, mert mindenki ott van. Bele is kezdünk.

- Héj, emberek kaphatnánk egy kis figyelmet? Lenne egy óriási hírünk - erre mindenki ránk figyel. - És ezzel átadnám a szót Laurának - fejezi be mondandóját.

- Mondjad kincsem! - sürgetett anyu.

- Nos...

- Tempót bele!- kiabált rám Alice

- Rád ez nem tartozik, inkább érezd magad megtisztelve, hogy az elsők között tudhatod meg - szóltam vissza leereszkedően a pláza cicának.

- Na, mond már nem bírom a feszkót! - nevetett Rocky.

- Felvettek a zenei egyetemre ahova jelentkeztem.

-Ó kicsim ez nagyszerű. De melyikbe?- kérdezi felvont szemöldökkel apu.

- Remélem jó messzire innen- szólt közbe megint Alice.

- Képzeld, Alice most az egyszer a kedvedben járok.

- Tényleg?- nézett rám meglepetten Ross

- Igen. Mivel az egyetem New York-ban van.

Mindenki szája tátva maradt. Anyu és apu egyszerre öletek meg és mondták, hogy nagyon büszkék rám. Mark és Stormie  is oda jöttek és mondták, hogy büszkék rám, megöleltek, és sok sikert kívántak.

Rocky és Ryland szinte egymást lökdösve szaladtak oda hozzám és kezdtek el ölelgetni. Ezután Emili, Bella és Lili jöttek oda hozzám könnyes szemekkel:

- Örülünk neked, de ugye tudod, hogy egyikünk se akarja, hogy elmenj - ezt súgták ijesztő szinkronban a fülembe miközben megöleltek.

- Tudom - bólintottam, majd Alice-re és Ross-ra néztem. Alice épp öröm tánc félét járt Ross ölében. Pontosabban tapsikolt és nevetett, mint egy idióta. Miután ezt láttam Ross-ra néztem, akinek a szeme tele volt könnyel. Látta, hogy látom, hogy mindjárt sír, ezért kilökte Alice-t az öléből és elviharzott. Én meg persze utána.

- A kertben -

- Neked meg mi bajod van?- néztem rá, kissé furcsán.

- Nekem? Semmi - válaszolta, de közben hátat fordított nekem.

- Jó, ha nem akarod elmondani, akkor én megyek is...

- Várj!- kapta el a kezemet. - Sajnálom. De nem akarom, hogy elmenj - bökte ki végre.

- De még is miért? Én úgy láttam, hogy jól elvagy az újdonsült barátnőddel.

- Alice? Nem.

- Mi az, hogy nem?

- Most elmondok neked egy kis titkot, amit még Riker sem tud.

- Na, hadd halljam.

- Alice már az agyamra megy. Kezdek tőle egyre jobban, hogy is mondjam szépen...

- Nem kell szépen mondani.

- Undorodni.

- Tényleg? De mégis miért?

- Először is állandóan a nyakamon van. Másodszor a tesóim, meg anyuék, meg úgy mindenki utálja őt és kezdem úgy érezni, hogy engem is.

- Ez nem igaz téged nagyon is szeret mindenki.

- Hadd fejezzem be. Szóval a harmadik az, hogy láttam azt, hogy ki kezdett az összes gyakornokkal, aki a közelében volt. És én...én...Szeretlek.

- Mi?

- Szerintem jól hallottad, amit mondtam - jegyezte meg gúnyosan.

- Nem még az elejét sem értettem - vigyorogtam rá, mert újra hallani akartam azt a szót.

- SZERETLEK - erre a nyakába ugrottam, és ő megcsókolt, ezt a kis jelenetet, pedig pontosan lehetett látni az ablakból. Oda bent persze mindenki vigyorgott, és tapsolt örömében, de Alice nem. Ő toporzékolt és sietve elhagyta a helyszínt, úgy, hogy azt Ross tökéletesen lássa, de őt nem izgatta.

- Figyelj! Nem akarom, hogy miattam add fel az álmodat.

- Ezek után nem várhatod el tőlem, hogy vigyorogva menjek New York-ba.

- Nem azt mondtam, hogy vigyorogva menj, de nem hagyom, hogy feladd az álmodat. És egyébként mikor kell menned?

- Március 31-én kell oda mennem beiratkozni.

- Veled megyek, biztosan kell a lelki támasz.

- Te tudod. De, hogy keveredsz haza?

- Majd Riker értem jön.

- Rendben. Akkor szóljunk a többieknek.

- Szerintem már mindent tudnak - mosolygott, majd közelebb húzott, és újra megcsókolt.

- Szeretlek - súgtam halkan a fülébe.

- Én is téged. Héj, el is felejtettem mondani.

- Mit?

- Megírtam az első saját dalomat. Most fejben fejeztem be. Meghallgatod?

- Persze.

- Akkor szóljunk a többieknek.

- Már itt vagyunk - hallottuk a kiabálást a garázsból.

- A szám címe One Last Dance.

- 1...2...3-kiabált Ellington

https://www.youtube.com/watch?v=ZlIHO3NuDgE                                                    - Imádom. Ez olyan édes.

- Örülök, hogy tetszik, mert ezt a dalt csak is, és kizárólag neked írtam.

Az nap ott aludtam Ross-nál, és este eszembe jutott, hogy abba a suliba ahova megyek táncolni is kell. Még hozzá a beiratkozáson fog eldőlni, hogy melyik csoportba kerülök. Mert, hogy két csoport van, az egyiknek tánc órája is van, és én ebbe az osztályba készülök.

- Úristen elfelejtettem!

- Mi a baj? Mit felejtettél el?- kérdezte Ross.

- Azt, hogy a felvételin táncolnom is kell.

- És ezzel mi a baj? Hisz, te remekül táncolsz.

- De amióta kijöttünk a kórházból csak egyszer próbálkoztam meg vele, és akkor is elestem. Így nem mehetek oda.

- Majd én segítek. Gyere!- mondta majd felém nyújtotta kezét. Elkezdtünk táncolni. A karjaiban biztonságban éreztem magam. Annyira jó volt újra mellette lenni.