-12. fejezet-

- 3 hét múlva -

- Laura -

Végre kiengedtek minket a kórházból. Haza mehettünk. Nem hittem, hogy valaha kijutok abból az őrültek házából és a saját ágyamban dönthetem álomra a fejem. Elképesztő. Riker segített felvinni a holmijaim a szobámba. Úristen ennyire még sosem örültem egy helyiségnek. Elkezdtem kipakolni a cuccaim, mikor megcsörrent a telefonom. Nem hívtak, csak egy sms-em érkezett. Méghozzá a suliból, ahova még az év elején (még mielőtt megismerkedtem a srácokkal) jelentkeztem. Az iskola egyébként L.A.-től nagyon messze van és ráadásul keletre. Ez egy elit iskola olyan, ahova engem szinte 100%, hogy nem vesznek fel, az sms-ben is biztos ez áll. De azért már csak kíváncsiságból odaadtam Riker-nek, hogy olvassa el, hogy mi van benne. Riker először szomorúan nézett rám. Nem lepődtem meg, de arra, ami utána történt igen. Riker elmosolyodott és felolvasta az üzenetet.

"Kedves Miss Marano!

Gratulálunk önt felvettük egyetemünk zenei tagozatára. Várjuk önt a beiratkozásnál március 31-én."

- Úristen ezt nem hiszem el - mondtam szinte kicsattanó boldogsággal, majd Riker nyakába borultam.

- Gratulálok!- mondta majdnem olyan boldogan, mint én és visszaölelt.

- Várj, hányadika van?- kérdeztem ijedten.

- Március 27.

- Szólnom kell anyuéknak. Jössz?

- Persze. De előbb hadd kérdezzek valamit.

- Rendben.Ne kímélj.

- Ez az egyetem hol is van pontosan?

- New York-ban. Az egyetem neve MUNY. Music University of New York.

-Hát az nem itt van

-Hát nem.

- Hiányozni fogsz mindenkinek, még Ross-nak is. Hidd el!

- Tudom és ti is nekem, de ez volt az álmom már kislány korom óta.

- És örülök neki, hogy valóra válik. De olyan mintha a kishúgom lennél. És ha ezt megérted, akkor azt is megérted, hogy nagyon nehéz elengednem téged ilyen messzire.

- Tudom, és meg értem, az érzéseid, mert olyan vagy nekem, mint a bátyám. Neked bármit elmondhatok - megöleljük egymást, majd leindulunk, hogy elmondjuk a nagy hírt a többieknek.

Természetesen az anyámék megint a szomszédban vannak. Átmegyünk, és persze a kis Alice megint ott ücsörög a helyemen (vagyis Ross ölében), de nem izgat, most az egyszer nem. Hála istennek elég lesz egyszer elmesélnünk a sztorit, mert mindenki ott van. Bele is kezdünk.

- Héj, emberek kaphatnánk egy kis figyelmet? Lenne egy óriási hírünk - erre mindenki ránk figyel. - És ezzel átadnám a szót Laurának - fejezi be mondandóját.

- Mondjad kincsem! - sürgetett anyu.

- Nos...

- Tempót bele!- kiabált rám Alice

- Rád ez nem tartozik, inkább érezd magad megtisztelve, hogy az elsők között tudhatod meg - szóltam vissza leereszkedően a pláza cicának.

- Na, mond már nem bírom a feszkót! - nevetett Rocky.

- Felvettek a zenei egyetemre ahova jelentkeztem.

-Ó kicsim ez nagyszerű. De melyikbe?- kérdezi felvont szemöldökkel apu.

- Remélem jó messzire innen- szólt közbe megint Alice.

- Képzeld, Alice most az egyszer a kedvedben járok.

- Tényleg?- nézett rám meglepetten Ross

- Igen. Mivel az egyetem New York-ban van.

Mindenki szája tátva maradt. Anyu és apu egyszerre öletek meg és mondták, hogy nagyon büszkék rám. Mark és Stormie  is oda jöttek és mondták, hogy büszkék rám, megöleltek, és sok sikert kívántak.

Rocky és Ryland szinte egymást lökdösve szaladtak oda hozzám és kezdtek el ölelgetni. Ezután Emili, Bella és Lili jöttek oda hozzám könnyes szemekkel:

- Örülünk neked, de ugye tudod, hogy egyikünk se akarja, hogy elmenj - ezt súgták ijesztő szinkronban a fülembe miközben megöleltek.

- Tudom - bólintottam, majd Alice-re és Ross-ra néztem. Alice épp öröm tánc félét járt Ross ölében. Pontosabban tapsikolt és nevetett, mint egy idióta. Miután ezt láttam Ross-ra néztem, akinek a szeme tele volt könnyel. Látta, hogy látom, hogy mindjárt sír, ezért kilökte Alice-t az öléből és elviharzott. Én meg persze utána.

- A kertben -

- Neked meg mi bajod van?- néztem rá, kissé furcsán.

- Nekem? Semmi - válaszolta, de közben hátat fordított nekem.

- Jó, ha nem akarod elmondani, akkor én megyek is...

- Várj!- kapta el a kezemet. - Sajnálom. De nem akarom, hogy elmenj - bökte ki végre.

- De még is miért? Én úgy láttam, hogy jól elvagy az újdonsült barátnőddel.

- Alice? Nem.

- Mi az, hogy nem?

- Most elmondok neked egy kis titkot, amit még Riker sem tud.

- Na, hadd halljam.

- Alice már az agyamra megy. Kezdek tőle egyre jobban, hogy is mondjam szépen...

- Nem kell szépen mondani.

- Undorodni.

- Tényleg? De mégis miért?

- Először is állandóan a nyakamon van. Másodszor a tesóim, meg anyuék, meg úgy mindenki utálja őt és kezdem úgy érezni, hogy engem is.

- Ez nem igaz téged nagyon is szeret mindenki.

- Hadd fejezzem be. Szóval a harmadik az, hogy láttam azt, hogy ki kezdett az összes gyakornokkal, aki a közelében volt. És én...én...Szeretlek.

- Mi?

- Szerintem jól hallottad, amit mondtam - jegyezte meg gúnyosan.

- Nem még az elejét sem értettem - vigyorogtam rá, mert újra hallani akartam azt a szót.

- SZERETLEK - erre a nyakába ugrottam, és ő megcsókolt, ezt a kis jelenetet, pedig pontosan lehetett látni az ablakból. Oda bent persze mindenki vigyorgott, és tapsolt örömében, de Alice nem. Ő toporzékolt és sietve elhagyta a helyszínt, úgy, hogy azt Ross tökéletesen lássa, de őt nem izgatta.

- Figyelj! Nem akarom, hogy miattam add fel az álmodat.

- Ezek után nem várhatod el tőlem, hogy vigyorogva menjek New York-ba.

- Nem azt mondtam, hogy vigyorogva menj, de nem hagyom, hogy feladd az álmodat. És egyébként mikor kell menned?

- Március 31-én kell oda mennem beiratkozni.

- Veled megyek, biztosan kell a lelki támasz.

- Te tudod. De, hogy keveredsz haza?

- Majd Riker értem jön.

- Rendben. Akkor szóljunk a többieknek.

- Szerintem már mindent tudnak - mosolygott, majd közelebb húzott, és újra megcsókolt.

- Szeretlek - súgtam halkan a fülébe.

- Én is téged. Héj, el is felejtettem mondani.

- Mit?

- Megírtam az első saját dalomat. Most fejben fejeztem be. Meghallgatod?

- Persze.

- Akkor szóljunk a többieknek.

- Már itt vagyunk - hallottuk a kiabálást a garázsból.

- A szám címe One Last Dance.

- 1...2...3-kiabált Ellington

https://www.youtube.com/watch?v=ZlIHO3NuDgE                                                    - Imádom. Ez olyan édes.

- Örülök, hogy tetszik, mert ezt a dalt csak is, és kizárólag neked írtam.

Az nap ott aludtam Ross-nál, és este eszembe jutott, hogy abba a suliba ahova megyek táncolni is kell. Még hozzá a beiratkozáson fog eldőlni, hogy melyik csoportba kerülök. Mert, hogy két csoport van, az egyiknek tánc órája is van, és én ebbe az osztályba készülök.

- Úristen elfelejtettem!

- Mi a baj? Mit felejtettél el?- kérdezte Ross.

- Azt, hogy a felvételin táncolnom is kell.

- És ezzel mi a baj? Hisz, te remekül táncolsz.

- De amióta kijöttünk a kórházból csak egyszer próbálkoztam meg vele, és akkor is elestem. Így nem mehetek oda.

- Majd én segítek. Gyere!- mondta majd felém nyújtotta kezét. Elkezdtünk táncolni. A karjaiban biztonságban éreztem magam. Annyira jó volt újra mellette lenni. 

                                                                                                                                                

-11. fejezet-

- Laura -

Nem tudtam ki a fene lehet az, az "Ő", de már kezdtem nagyon kíváncsi lenni, így megkérdeztem Ross-tól, hogy ki az.

- Kiről beszéltek?

- Hát...ömh...izé...tudod...- nyökögött Ross.

- Nem, képzeld el nem tudom - ekkor Riker oda lépett hozzám és a fülembe súgta:

- Alice.

- Akarod, hogy bejöjjön?- kérdeztem Ross-tól.

- Nem lenne gond? Csak kíváncsi vagyok, hogy mit akar.

- Hívjátok be! - mondtam majd intettem egyet Ryland-nek, aki beengedte.

Az ajtón egy gyönyörű lány lépett be, aki egyből Ross-ra vetette magát és megcsókolta.

A szemeim kikerekedtek,de nem szóltam semmit. A csókcsata közben meg hallottam valamit:

- Hiányoztál - és sajnálatos módon ezt a mondatot nem Alice mondta, hanem Ross. Arcomon legördült egy könnycsepp. De tudtam, hogy ezzel semmit sem érek el, meg igazából nem is nagyon értettem a szitut. Most akkor Alice nem Ross ex barátnője, aki megcsalta? Már semmit sem értettem az egészből. Odahívtam magamhoz Rydelt, aki segített felállni és egy mankó és persze a szőkeség társaságában ki mentem. Kint elkezdtek hullani a könnyeim, és magamban azt kívántam, hogy bárcsak hagytak volna a kocsiban meghalni. De nem nagyon akartam elmélyedni a gondolataimban inkább rákérdeztem.

- Rydel.

- Igen?

- Ő az az Alice, aki meg csalta Ross-t?

- Igen. És őszintén nem tudom mi ütött az öcsémbe, de tényleg.

- Szerintem egy értelmű, hogy ez a kis játék felért egy szakítással. De én sem tudom mi ütött Ross-ba, én nem ilyennek ismertem meg. De én csak azt akarom, hogy boldog legyen. És ha ehhez nem én kellek neki akkor...

- Akkor?- lépett ki szobából Riker, majd a többiek is követték.

- Remélem, nem akarsz semmi hülyeséget tenni -nézett rám gyanakvóan Rocky.

- Milyen hülyeséget tenni és ki?- jöttek ki a lift ajtón a lányok.

- Én, és nem. Nem akarok semmit tenni, csak simán beletörődök.

- Mibe?- nézett rám értetlenül Lili.

- Ross-ba - mondtam, majd elsírtam magam.

- Na, szépség ne sírj minden rendben lesz, Ross is biztosan majd észhez tér. Alice amúgy se tudja sokáig játszani a jó kislányt. És ha lebukik, akkor...- de nem hagytam, hogy Riker befejezze a mondatot.

- Akkor Ross összetörik, magába zuhan, és majd megpróbál vagy rajtam, vagy valaki máson vigasztalódni. És én nem vagyok cukorpótló, és nem hagyom másnak se, hogy az legyen. Ross Shor Lynch most utoljára törte össze annak a szívét, aki igazán szereti - jelentettem ki határozottan. Majd úgy még 10 percig kint ültünk, szinte néma csöndben. Aztán bementünk. Riker gyorsan be akart érni ezért felkapott és bevitt, majd letett az ágyra. Majd jött az a beszélgetés, aminek őszintén reméltem, hogy nem leszek tanúja:

- Jaj, Rossy baba, annyira hiányoztál - Ross erre a mondatra rám nézett, és nagy sóhaj után azt mondta:

- Te is nekem.

- Figyelj csak Rossy...- de Alice nem tudta be fejezni a mondatát, mert közbe szóltam.

- Figyelj csak Alice! Nem érdekel,hogy Ross nem az enyém többé. De ez itt egy kórház tudod csönd, nyugalom, de te...Ha egy vemhes macskát nyúznak még annak is jobb hangja van. És tudom, hogy nem hozzám beszélsz, de légyszi vagy maradj kussba, vagy húzz el innen, nekem tökmindegy. De ahogy beszélsz, vagy legalábbis próbálsz beszélni, már azzal érzem, hogy rohamosan csökken az IQ-m. Köszike.

- Senki sem beszélhet így a barátnőmmel!- kelt ki magából Ross.

- Én mióta vagyok neked SENKI? Tudod mit, ne válaszolj. Akkor légyszíves menjetek ki mindketten, mert szeretnék pihenni. Köszike még egyszer.

Erre a mondatomra elindultak kifelé mind a ketten. Ross persze mankóval. De azért még utána kiabáltam.

- Várj!- erre hátra nézett.

- Mi van?- kérdezte tök bunkón 

- Csak gratulálni akartam a barátnődhöz, nagyon összepasszoltok - erre ő nem mondott semmit, csak kiviharzott. Vagy legalábbis megpróbált,de a mankója elakadt az ágyam szélébe és elesett, segíteni akartam, de aztán eszembe jutott, hogy nincs is okom rá. És nem csak én nem segítettem neki.

- Srácok valaki segítene?- kérdezte felháborodottan.

Erre a többiek mind oda hoztak egy-egy széket az ágyam mellé és leültek. Riker azért hozzátett egy kicsit bunkó megjegyzést.

-A te problémád öcsi. Old meg...- nem tudta folytatni, mert Alice visszajött az ajtóhoz.

- Ross gyere már, nem érek rá egész nap - mondta miközben az ajtóban toporgott.

- Ja és öcsi!- szólt Rocky fenn hangon.

- Mi van már megint?!

- Csak azt akartam mondani, hogy sok boldogságot - jelentette ki szarkasztikusan.

- Jujj köszike, látod Ross mondtam, hogy nem minden tesód gyökér - visított fel őszinte boldogsággal Alice. De ezt már nem bírtam ki röhögés nélkül, és Ross erre csak rosszallóan nézett rám. Őszintén nem hittem, hogy ennyivel megúszom. Mikor a két IQ bajnok kiment mindenkiből kitört a hangos nevetés. Miután mindenki hazament este kénytelen voltam együtt maradni Ross-al egy szobában, egyedül.

- Egyébként csak úgy megkérdezném, tudod kíváncsiságból, hogy mi bajod van Alice-el.

Először elnevettem magam, mert azt hittem csak hülyül ezzel a kérdéssel, de tévedtem.

- Te komolyan kérded?

- Persze. Kíváncsi vagyok, mi bajod van vele.

- Aztaaa, Ross kíváncsi vagyok az eszed jobbik felét hol hagytad?

- Ezt nem értem - és most tényleg látszott rajta, hogy nem vágja a szitut.

- Hogy te mekkora egy...egy...- nem akartam megbántani,mert kitudja, meddig leszek vele még összezárva. Ezért gondolkodtam a megfelelő szón.

- Ki nyögnéd végre?- kiáltott fel aztán persze egy kis motyogás is belefért még az idejébe. - Pffff. Még hogy Alice az üres fejű.

- Tudod, nekem több eszem van, mint neked és az IQ betyár barátnődnek együttvéve! - keltem ki magamból, mert nem bírom, ha valaki lehülyéz - Egyébként csak azért nem akartam mondani, hogy egy seggfej, paraszt, idióta vagy, mert nem akartalak megbántani - mondtam sírva, majd elfordultam és még az sem érdekelt, hogy pont a szilánkosra tört csuklómon fekszek. Reggelig nem is szóltunk egymáshoz. Kora hajnalban Emili hívására keltem és sírt, sírt a telefonban.

- Mi a baj Emili?- kérdeztem ijedten.

- Láttam Riker-t és Alice-t együtt ma reggel - ebben a pillanatban futott be Riker egy hatalmas rúzsfolttal az arcán. Ezért letettem a telefont.

- Neked még van bőr a képeden?- kérdeztem Riker-től felháborodottan.

- Beszélhetnénk?- kérdezte miközben látszódott az arcán az ijedtség. - Bocs öcsi, de ezt te nem akarod, és nem is fogod hallani.

- Talán kimenjek?- kérdezte kómásan. Riker-rel egymásra néztünk, majd intettünk, hogy maradjon, majd mi kimegyünk.

Mikor ki értünk Riker-ből kitört a sírás. Még sose láttam sírni.

- Mi a baj?

- Alice. De gondolom tudod, mert úgy fogadtál,hogy "Neked még van bőr a képeden?".

- Emili hívott. Sírt, de mondtam neki, hogy megkérdem tőled, hogy mi történt.

- Az történt, hogy Alice megkért, hogy hozzam be a kórházba. De mikor be akartam szállni a kocsiba nem hagyta neki nyomott a kocsiajtónak, és vadul megcsókolt. Ekkor ellöktem magamtól, beültem a kocsiba és gyorsan elhajtottam, őt meg ott hagytam.

- Az a ......... liba mégis mit képzel magáról? Szólnunk kell Ross-nak - jelentettem ki határozottan, némi káromkodás után.

- Nem. Semmiféleképpen nem szólhatunk neki, ilyen állapotban nem hinném, hogy kibírná...újra. És ha tőlünk tudja meg, akkor minket is megutál.

- Akkor mi lesz? Hagyjuk, hogy Alice csakúgy játszadozzon vele?

- Nem okosan el kell érnünk, hogy Alice lebuktassa saját magát. De nem lesz egyszerű. Nagyon ügyes, tudja, hogy mikor, hol kell megtennie a dolgokat, úgy hogy Ross ne lássa.

- Tehát akkor kell megtennünk, mikor Alice kettesben van veled.

- Igen. De ez mostanában nem fog összejönni, mert Alice nem fog elmozdulni Ross mellől. Ezért meg kell várnunk, amíg kiengednek titeket innen. Ne feledd türelmesnek kell lennünk.

- Rendben. Megpróbálom nem leütni addig azt a primadonnát.

- Ajánlom is hogy ne szúrd el! Én meg addig is kitalálom, hogy, hogy csináljuk. És beszélek a többiekkel is. Különösen Emilire kell figyelnem, főleg most. Ne aggódj minden rendben lesz. Majd együtt megoldjuk - nyugtatgatott majd megölelt és visszamentünk a kórterembe. Alice drága persze már bent ült és nyalta falta Ross-t. De megpróbáltam mindezt eltűrni a kis libának. De csakis Ross kedvéért.

-10. fejezet-

- Ross-

Reggel egy sípoló hang ébresztett. Először nem tudtam mi lehet az, de aztán kinyitottam a szemem és a mellettem lévő ágyra néztem (amin először még fogalmam se volt ki fekszik), és orvosok álltak körülötte és csak azt hallottam, hogy az orvos beszél, vagy is inkább kiabál az ágyon fekvő emberrel:

- Miss Marano kérem, maradjon velünk!!!!!!

- Nincs pulzusa.

- Defibrillátort!!! Gyorsan!!!!

- Dr. úr nem hiszem, hogy vissza tudjuk hozni - ekkor az orvos hátra nézett és látta, hogy ébren vagyok. Visszafordult és rámordult a nővérre:

- Azt mondtam defibrillátort! Talán süket? Mert a fülészet a 4.-en van!

A nővér intett, és már ott is volt az a valami, nem tudtam megjegyezni a nevét, mert még nagyon fáradt voltam. De ekkor az orvos egyik mondata kiverte az álmot a szememből.

- Laura mögöttem fekszik a fiú, akit a barátai szerint nagyon szeret. Az ő kedvéért maradjon életben.

Erre a mondatra fel akartam pattanni, hogy oda szaladjak hozzá (mert tudatosult bennem hogy a barátnőm haldoklik a mellettem lévő kórházi ágyon).

- Dr. Jons el fogjuk veszíteni -mondta egy nővér. Amire persze én egyből elkiáltottam magam.

-NEEEEEEE!!!!!!!!

Az orvosok és a nővérek rám néztek. Ezt követően valami olyan történt, amire egy orvos sem tudott magyarázatot adni. A Laurára kötött gép elkezdet pittyegni.

- Újra van pulzusa, sőt már stabil is az állapota - mondta megdöbbenve egy nővér. Erre az orvos odajött hozzám én meg csak annyit tudtam mondani:

- Köszönöm - az orvos csak mosolygott rám és azt mondta:

- Nem tudom, hogy hogyan csinálta Mr. Lynch, de abban az egyben biztos lehet, hogy nem mi hoztuk vissza. Furcsán néztem a dokira, mire az elmosolyodott és kiment. Először nem akartam elhinni azt, ami történt. Majdnem elveszítettem, csak egy picin múlott. Egy pillanatra volt egy kis nyugtom, de nem sokáig, mert Riker és Rydel berontottak a kórterembe. És természetesen Rydel egyből a nyakamba ugrott

- Auuu!- kiáltottam el magam

- Bocsika, de már azt hittem nem éled túl.

- Ha még egy ilyet csinálsz nem biztos, hogy megmaradok. És egyébként hallottátok azt, ami az előbb történt?

- Az innen jött?- nézett rám ijedten Rydel.

- Laura?- kérdezte Riker

- Igen. Majdnem elveszítettem, majdnem - erre nem bírtam tovább és elsírtam magam.

- Tesó nincs baj azt mondták, hogy stabil. Ne parázz! És egyébként emlékszel valamire a balesetből?- kérdezte Riker

- Nem igazán. De szerintem nem is baj. Amúgy adna valaki egy tükröt?

- Szerintem nem kéne - jelentette ki Riker

- Ne szórakozz velem haver.

- Tényleg nem akarod azt látni, amit mi - mondta, ezúttal már Rydel, amitől egy kicsit azért megrémültem.

- De egyébként a fontosabb témára térve...öhm. Laurával minden rendben lesz? - kérdeztem aggódva

- Reméljük. Az orvosok mindent tőlük telhetőt megtesznek érte - jelentette ki Riker.

- Minden tőlük telhetőt??? Én is minden tőlem telhetőt megtettem matekból, mégis 3-as lettem! - keltem ki magamból. Fel akartam ülni, de a testem nem engedte, még túl gyenge voltam.

- Tesó maradj egy kicsit egy helyben és ne...- ekkor valami jajgatás félét hallottunk, és ez most nem én voltam.

- Mi volt ez?- nézett értetlenül Rydel.

- Vagy inkább ki?- javította ki Riker.

Ekkor olyan hangot hallottam, amit úgy 15-20 perce nem hittem, hogy valaha is viszont hallok. Laura volt az.

- Hol vagyok? - kérdezte elhaló hangon.

-A város kórházban, és ezzel együtt biztonságban - válaszolt Rydel

- Ross. Ross jól van?- kérdezte ijedten

- Igen jól vagyok-válaszoltam majd elnevettem magam.

- Mi olyan vicces?

- Hát te.

- Köszi. Ez jólesett.

- Helyesbítek nem te, hanem az, hogy újra hallom a hangodat.

- Ez aranyos, de lenne egy kérdésem Laurához- állított meg Rydel.

- Mond csak - tette hozzá Laura.

- Emlékszel valamire a tegnap történtekből?

És itt már mindhárman tisztán láttuk, hogy egy könnycsepp gördült végig Laura arcán, és aztán azt mondta:

- Igen. Mindenre tisztán emlékszek. Még arra is mikor betettek a mentőbe,ja meg arra hogy Ross elkiáltja magát,hogy Neee.

- Akkor megkérhetnélek, hogy mesélj el mindent?- kérdte Riker.

- Persze. Az elejétől?

- Igen.

- Már épp a parkhoz értünk volna, amikor Ross mesélni kezdte, hogy mit mondott neki Bella. Aztán elkiáltotta magát, hogy "Úristen Laura vigyázz!!!". De ekkor már túl késő volt belerohantunk a kamionba. Ross ekkor már ájult volt. Próbáltam felébreszteni, de nem sikerült. Utána hallottam a mentő szirénáját, akkor már nem láttam semmit, totál sötétség. A mentősök először Ross-ot húzták ki a kocsiból és mentőbe tették. Utána következtem én, de az egyik mentős azt mondta, hogy "Ne bajlódjunk vele, mert meghalt". De a másik mentős nem hagyott ott kihúzott és a hordágyra tett. Persze letakart, de megismertem Riker hangját, mikor felőlünk kérdezősködött. A kórházban történtekre csak úgy emlékszem, hogy a műtét után azt mondta Riker-nek az orvos, hogy Ross mindenképpen felépül, de én lehet, hogy nem.

- Ezt nekünk mért nem mondtad?- nézett mérgesen Rydel Riker-re- Nekünk csak annyit mondtál, hogy mind a ketten megmaradnak.

- Folytathatom?- kérdezte Laura

- Persze - vágtam rá, mert már én is kezdtem nagyon kíváncsi lenni.

- Nos, ott tartottam, hogy nem volt biztos, hogy túlélem. Az éjszaka fájdalmasan telt még kómában is. Aztán reggel valami nagyon jó érzés fogott el. Nem fájt semmim, és úgy éreztem bármire képes vagyok és, hogy igazán élek, pedig nem. Ekkor már halott voltam és az orvosok próbáltak megmenteni, ami persze nem sikerült túl jól. Ekkor láttam meg Ross-t akinek épp akkor esett le, hogy haldoklom és elkiáltotta magát, hogy "NEEE!!!!".Abban a pillanatban dőlt el bennem az, hogy nem megyek el, mert Ross-nak szüksége van rám. És ezután, már csak az történt, hogy ti megjöttetek - fejezte be mondandóját már sokkal nyugodtabban, de még mindig sírva.

Oda akartam menni hozzá természetesen még mindig nem tudtam mozogni. Ekkor berontott Rocky és Ryland, aki persze egyből megtörték a nagy csendet.

- Mi az talán gyászolunk valakit?- torpant meg Rocky.

- Amint látod mindenki élő és éber - vágtam a fejéhez.

- Az király - mondta elégedetten majd lehuppant egy székre.

- Akkor mindenki megmarad?- kérdezte Ryland.

- Igen- mondta elégedetten Rydel.

- Nagyon megijesztettetek minket - mondta Rocky.

- De már látjuk, hogy minden rendben - fejezte be Ryland.

- Ja és öcsi valaki látni akar - jelentette ki sejtelmesen Rocky.

- Kicsoda?- kérdeztem vissza.

- Hát...öhm...izé...tudod..."Ő".

Mikor meghallottam, hogy "Ő" egyből tudtam, hogy kiről van szó, de vajon mit keres itt?

9.fejezet

- Laura -

Nem tudom mi volt ez, mármint az, hogy Ross csak így mindenféle ok nélkül megcsókolt, ráadásul így. Nem mintha nem élveztem volna, de akkor is fura volt.

Elindultunk, és a kocsiban megszólalt a mobilom, a táskám persze Ross ölében volt, mert én vezettem.

- Kicsim felvennéd a telóm?

- Persze - mondta majd kikereste és felvette- Igen?

- Ross? Itt Bella. Merre jártok?

- Úgy háromsaroknyira vagyunk a parktól.

- Rendben. Siessetek légyszi, mert mindjárt kezdődik a koncert. Rocky majd elétek megy, hogy megtaláljatok minket.

- Oks.

- Ki volt az?

- Csak Bella azt üzeni, hogy siessünk, mert...Úristen Laura vigyázz!!!!!!!

- Rocky -

Pont akkor értem ki a park kapujához amikor Lauráék karamboloztak. Egyből felismertem a kocsit, ezért rohantam be szólni a többieknek.

- Riker!- mondtam zihálva, amire persze mindenki felfigyelt és odajött.

- Mondjad tesó- furcsán néztek rám mikor levegőért kapkodva ki akartam nyögni a hírt.

- Ross...és...Laura.

- Mi van velük?- kérdezte Ryland

- Kamion...- csak szavak kinyögése ment még egyenlőre, de aztán jött Rydel a megoldással.

- Adjatok neki vizet!

Miután ittam végre ki tudtam nyögni, amit akartam.

- Ross és Laura karambolozott egy kamionnal.

- MI?????????Gyorsan menjünk!- mondta ijedten Rydel.

Mikor oda értünk, már én is láttam, hogy milyen szörnyű a helyzet a kocsi eleje szinte felismerhetetlenre zúzódott. A mentők már kint voltak. Riker és Emili oda mentek beszélni velük, hiszen közöttünk még is csak ők a legidősebbek.

- Riker -

- Elnézést! Uram! Meg tudná mondani hogy vannak a sérültek?

- Ön hozzátartozó?

- Igen.

- Rendben. Két 18 év körüli fiatal. Melyiknek a hozzátartozója?

-A 18 éves fiúnak vagyok a bátyja, a lány pedig a fiú barátnője. De kérem mondja el mi van velük!

- Egy kamionba ütköztek, mindketten eszméletüket vesztették. A fiúnak elég súlyos sebei vannak, de kettőjük közül neki nagyobb esélye van arra, hogy túléli. A lány mivel gondolom ő vezetett nagyobb ütést kapott.

- Túlélik?

- Kicsi rá az esély. Mindketten életveszélyben vannak. De a fiúnak még van egy kis esélye. Most a városi kórházba szállítjuk őket. Ott beszélhet az orvossal is.

- Köszönöm.

Ezt el sem hiszem, nem tudom még elképzelni sem, azt hogy Ross vagy Laura többé ne legyenek velünk. De szólnom kell a többieknek. Oda mentem hozzájuk Emilivel az oldalamon.

- Na, mit mondtak?- kérdezte aggódva Rydel.

- Az a helyzet, hogy... mind ketten életveszélyben vannak és annak az esélye, hogy túléljék nagyon kicsi, de Ross-nak nagyobb esélye van.

- Mi?!- kérdezték mindannyian egyszerre

- Sajnálom.

- Még is mit?- kérdezte Lili.

- Ha én reggel nem erősködöm azon, hogy bosszúból csak később szóljunk Ross-nak most mind együtt koncerteznénk.

- Nem a te hibád- fogta meg a vállam Rydel.

- Inkább menjünk a kórházba nézzük meg mi van velük- biztatott Ryland

-2 óra múlva-

Nagyon nehéz volt átvergődni a roncsokon és ráadásul még gyalogolnunk is kellett, de mikor beértünk a kórházba, a recepcióhoz siettem, és szóltam az ott ücsörgő nőnek, hogy mit akarok, először nem értette. Ettől ideges lettem és ráordítottam,az emberek bámultak. Rydel ekkor odajött hozzám és fejemre húzta a kapucnim és azt mondta:

- Riker elhiszem, hogy ideges vagy, de ne kelts feltűnést, mert még a média is ránk száll. Ezután ő lépett a recepcióshoz

- Elnézést!

- Mondja csak.

- Meg tudná mondani, hogy mi van a nemrég behozott autóbaleset sérültjeivel?

- Egy idősebb férfit most látnak el kisebb felszíni sérülésekkel.

- Mi a két fiatalra lennénk kíváncsiak.

- Áh meg van! Miss Marano és Mr.Lynch?

- Igen.

- Marano kisasszonyt most műtik. Lynch úr pedig már túl van a műtéten. Látogatni jöttek?

- Igen.

- Akkor kövessenek, kérem. Ez itt a kórterme de csak egy ember mehet be hozzá.

- És a lány? Őt is ide hozzák?

- Ha kérik, hozhatják ide is.

- Kérem. Ez nagy segítség lenne.

- Rendben.

- Köszönöm.

- Riker menj be először te.

- Rendben.

Mikor beléptem a kórterembe, és megláttam Ross-t, még az ütő is megállt bennem. Az egész arcát sebek borították. Az egyik karja be volt gipszelve, a másikra infúzió volt kötve. Hulla sápadt volt. Szóval szörnyű volt így látni őt. És már azt is szörnyen bántam, hogy tegnap este össze vesztem vele. Hát még az, hogy bántott felhoztam Alice-t. De elhessegettem a rossz gondolatokat, és megpróbáltam beszélni vele, vagy legalábbis beszélni hozzá, és reménykedtem, hogy hall.

- Szia tesó! Figyu nagyon sajnálom, ami történt, és remélem, hogy rendbe jössz és azt is remélem, hogy Laura is megmarad, tudom, hogy mennyire szereted. És ha én tegnap nem vagyok idióta, akkor most a koncerten hülyéskednénk. Sajnálom-elsírtam magam pedig sose szoktam és ekkor egy kicsit örültem, hogy Ross nem lát, vagy is remélem. De nem sok könny jöhetett ki belőlem, mert már nyílt is az ajtó és hozták be Laurát. Elképesztő és én még azt hittem Ross néz ki pocsékul. Rájuk néztem és csak arra gondoltam, hogy a szerencsétlenség ellenére mázli hogy együtt voltak, és vannak, mert így nem kell látniuk a másikat, és aggódni érte. Amíg ezen gondolkoztam az orvos szinte mögém lopakodott és így szólt:

- Ön Riker Lynch?

- Igen.

- Gondolom kíváncsi az öccse állapotára.

- Persze

- Akkor kérem kövessen - kivezetett a főorvosi szobába.

- Ne kíméljen doki. Mi lesz az öcsémmel?

- Mr.Lynch túl van az életveszélyen, biztosra mondhatom azt, hogy túléli.

- És Laura?

- Miss Marano-nak ez az éjszaka lesz a döntő, ha túléli, akkor felépül.

- És mennyi erre az esély?

- Nagyon erős a szervezete, tényleg ilyet még egy nekem dolgozó ápoló sem látott.

- Köszönöm. Ezt igazán jó hallani. És egyébként Ross mikor fog felébredni?

- Valószínűleg már holnap. Oh, majdnem elfelejtettem, ha Miss Marano szíve feladná a szolgálatot életben tartsuk?

- Természetesen, ez nem is kérdés.

A kocsiban hazafele elmondtam, hogy mi a helyzet, és lehetett érezni a kocsin belül azt, hogy mekkora kő esett le mindenki szívéről. Persze azt, amit az orvos kérdezett tőlem azt nem mondtam el nekik. Nem akartam felzaklatni őket azzal, hogy azt mondom van esély arra, hogy Laura szíve felmondja a szolgálatot.

8.fejezet

- Másnap -

- Ross -

Nem tudom mi baja volt tegnap Riker-nek. De éreztem közöttünk a szikrákat, azokat a szikrákat, amelyek simán kirobbantanak egy hatalmas verekedést. Pedig ötünk közül Riker a legnyugodtabb, mindent elvisel tőlünk, de tegnap este... Már beláttam, hogy egy kicsit túllőttem a célon, de ezt nem fogom beismerni előtte. Tulajdonképpen nem tudom, mi van vele, és nem is igazán izgat, csak az, hogy ezt ne szerencsétlen barátnőjén töltse ki, akkor már inkább engem püföljön. Vagy is inkább Rocky-t püfölje, mert a kettejük ütésereje nagyjából meg egyezik.

Gondolataim már majdnem kihallatszottak fejemből, legalábbis szerintem úgy, hogy hagytam az egészet és inkább jobbra néztem, mert jobb oldalamon Laura feküdt. Csodáltam egy kis ideig, mert ugyan nem volt egy hét se hogy eljöttünk, de már nagyon hiányzott. Ekkor megszólalt a telefonom, Rydel hívott.

- Ross?

- Igen?

- Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e.

- Persze csak egy kicsit még fáradt vagyok. De miért kérded?

- Csak kíváncsi vagyok, ennyi az egész. Meg csak szólni akartam, hogy ma lesz egy "last minute" koncertünk, a parkban.

-A parkban. Miért ott?  És hogy jutok oda? Ha nem emlékeznél, ez a Hotel a város szélén van.

- Tudom. De Laura ott van veled és így, akkor kocsi is van. Siessetek! Mi már itt vagyunk.

- Rendben.

Letettem a telefont és felkeltettem Laurát.

- Kicsim. Édesem - ez még a halk volt, amire nem reagált, tudom, hogy elég mélyen tud aludni, na de ennyire?

Láttam, hogy itt a szavak nem segítenek ezért a háta mögé mentem megpusziltam a homlokát és meg simítottam a hasát.

- Mi az?- hallatszott a kérdés.

- Fel kéne kelni, már amúgy is 10 óra elmúlt. És ha már itt tartunk gyorsan el is kéne készülnünk.

- Rendben. De miért?

- Becsúszott egy fellépés az utolsó pillanatban.

- Jól van. Adj 15 percet és kész leszek.

És így is lett 15 perc múlva már a kocsiban ültünk. Laura már épp indítani akarta a kocsit, de egy percre megállítottam. Meg csókoltam, de szerintem ilyen csókunk még sose volt, legalábbis ilyen szenvedélyes biztos nem. A csók után csak annyit mondtam:

- Szeretlek.

- Én is téged.

Őszintén nem tudom, hogy miért csókoltam meg, de most, hogy jobban belegondolok, csak volt egy olyan érzésem, hogy valamiért lehet, hogy többet nem tehetem...

- Riker -

Hol késhet ez idióta? Szerintem Rydel felhívta már, és szólt neki a fellépésről, de azért megkérdezem.

- Rydel!

- Igen?

- Szóltál Ross-nak hogy fellépésünk van?

- Persze. Már vagy egy órája.

- Akkor hol lehet?- kérdeztem idegesen.

- Nem tudom-hallatszott a válasz, bár kissé ijedten mondta. De ezután egy kicsit komolyabbra fordult a hangja. - Figyelj Riker nem tudom, mi van veled, de ez nem normális dolog. Ha pedig Ross-al van bajod, akkor beszéld meg vele, és ne rajtunk töltsd ki a dühödet!- fejezte be mondatát majd elviharzott.

Eddig csak Ross-al foglalkoztam és azzal, hogy mi történt tegnap este. Ekkor valami furcsa dolog fordult meg a fejemben. Mi van, ha Ross azért késik, mert történt vele valami. Huh. ebbe, még belegondolni is szörnyű volt, mert ugyan haragszom rá, de mégis csak az öcsém, és aggódom érte. Egy kicsit később Rocky szaladt oda hozzám és, olyat mondott, amit nem akartam hallani, soha de soha Ross és Laura...

7.fejezet

- Laura -

Úristen! Lehet, hogy szólnom kéne a lányoknak, hogy totál eltévedtünk, de már kezdenek egy kicsit megnyugodni, én meg csak megoldom valahogy, nem lehet olyan nehéz kivezetni egy kocsit egy zsúfolt, tök ismeretlen városból és...

- Héj, Laura egyébként hol is vagyunk pontosan?- kérdezte Bella

Ettől a kérdéstől féltem a legjobban, de nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy a leghalványabb fogalmam is lenne arról, hogy hol vagyunk már mondtam volna magamtól is. Leálltam egy benzinkútnál és kihívtam Bellát, mert neki elmondhatom,ha túl nagy baromságot csinálok,és ez az eddigi legnagyobb.

- Figyu! Bella az a helyzet hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyunk és...

- Tudom.

- És...Várj csak azt mondtad, hogy tudod?

- Igen már vagy 10 perce láttam rajtad, hogy fogalmad sincs, merre járunk. De szerencsédre a telómon végig követtem azt, hogy merre megyünk és tudom, hogy merre jutunk ki a városból.

- Köszönöm. De ha már ilyen régóta tudod, hogy eltévedtünk, miért nem szóltál.

- Hááááááááááát. - csak úgy megjegyezném a hosszú hát mögött, mindig valami rafináltság van.

- Ó-ó ez hosszú hát. Mit tettél?- vontam fel a szemöldököm

- Mivel láttam, hogy nem tudod mit, merre, meg hogyan kéne, ezért kihasználtam, hogy bejöjjünk a városba.

- De miért?

- Mert ma adták a legújabb videó játékot, és más városban még nem lehet kapni.

- Bella Abigél Thomson, ha nem tévedtem volna el, akkor most nagyon ideges lennék rád. De így nem olyan vészes. De ígérd, meg hogy nem mondod el Emilinek és Lilinek hogy eltévedtem. Emili hivatalosan átadta a stafétát nekem. Én pedig cserébe nem mondom el nekik azt, hogy miért is nem szóltál 10 perccel korábban. Rendben?

- Rendben.

- És most vedd meg azt a játékot és menjünk!

Bella 5 perc után vissza is jött kezében a játékkal.

- Mehetünk?

- Természetesen.

Végre ki keveredtünk a városból, de ezzel a kis kitérővel 2 órányi utat kerültünk. De nem baj mert már csak másfél óra, és ott vagyunk, de most már Bella vezet.

- Másfél órával később -  

Huh kicsit talán elaludtam, mert mire oda értünk már este volt. A fiúknak még javában tartott a koncert ezért oda mentünk. És természetesen a biztonságiaknak nem tetszettünk, és ezt abból gondolom, hogy a két gorilla nem engedett be minket, hiába mondtuk, hogy az R5 igazán közeli ismerősei vagyunk. A lányok már feladták volna, de én nem tágítottam. Követeltem, hogy hívják ki Ryland-et. A koncert felére sikerült teljesíteni a kérésemet. Ryland persze egyből felismert minket és behívott.

- Végre már azt hittem, hogy sose jutunk be.

- Amúgy mit kerestek itt?

- Emili miatt jövünk - Riker pont ekkor jött hátra és mikor meghallotta, amit mondtam és egyből kérdezősködni kezdett.

- Mi van vele? Ugye jól van! Kérlek, Laura mond, hogy jól van!

- Jól vagyok-jött be Emili.

- Akkor? Mizu? Talán nem bírtátok tovább nélkülünk?

- Nem egészen. Tudod Riker én... én...

- Mond gyorsan, mert párperc és vissza kell mennem.

- Én terhes vagyok.

- MI?! És kitől?

- Tőled te barom!- válaszolt idegesen Emili.

- Bocs csak meglepődtem.

- Riker én nem akarom elvetetni.

- Nem is hagynám. Meg oldunk mindent együtt. Szeretlek - csókolja meg Riker Emilit.

- Haver vissza kéne menned!- szólt Ross, de amikor meglátott abbahagyott mindet és megölelt.

Én pedig csak ennyit tudtam kinyögni ölelés közben:

- Hiányoztál.

- Én nem tudok felmenni a színpadra. Most nem. Majd a koncert után elmondom.

Ross nem kérdezősködött csak felém fordul és ennyit kérdezett:

- És te Laura?- először nem tudtam mit akar aztán leesett

- De még soha nem énekeltem ennyi ember előtt! Sőt eddig egyedül előttetek énekeltem.

- És milyen jól sikerült. Na, gyere! Ez csak egy duett... velem.

- Rendben - még jó, hogy minden hova viszonylag csini ruhába szoktam elmenni.

Felmentünk a színpadra, minden okés volt, amíg nem néztem a tömegre. Ekkor kicsit megijedtem, de aztán Ross-ra néztem, aki egyből bemutatott

- Mizu R5 family? Ez a gyönyörű lány itt mellettem Laura Marano. Most együtt elénekeljük nektek azt a számot, amit ő maga írt. DON'T LOOK DOWN!

https://www.youtube.com/watch?v=maPQP7t-3NU

Elénekeltük a dalt és a tömeg ujjongott ugyan valószínű, hogy Ross miatt, de azért jó volt még is énekelni a turnén.

- Hotelben -

- Riker - 

Kicsit még sokkos állapotban voltam Emili bejelentésétől. De azt hiszem ideje elmondani a többieknek.

- Srácok van egy bejelenteni valóm. A Lynch family újabb taggal gyarapszik.

- Anya megint terhes?- nézett furcsán Rocky.- Nem vagyunk még elegen?

- Nem Rocky. Anya nem terhes.

- Akkor?

- Anya ugyan nem, de Emili viszont terhes.

- Grat haver tudtam, hogy egyszer sikerül- jegyezte meg Rocky

- Igen Riker annyira örülök nektek!- szaladt oda hozzám Rydel, majd Emilit is megölelte

- Ezt most, hogy érted és miért fogadjátok ilyen jól? Mármint Rocky hogy érti?

- Az a helyzet bátyus hogy már 22 vagy, ezért már várható volt - mondta Ross

- Na, te hős szerelmes meg se szólalj!

- Miért?

- Mindenki azt hitte egy hónappal ezelőtt, hogy egyedül öregszel meg,hisz Alice-t nehéz volt feldolgoznod.

- Nekem legalább volt kit feldolgoznom egy hónappal ezelőtt, mert neked már vagy két éve nem volt barátnőd.

- Álljon meg a menet srácok!- állt közénk Laura, amit egyébként jól tett, mert a ma történtek után, már csak egy igazán picike hiányzott, hogy leüssem Ross-t.- Először is. Ki az, az Alice?

- Alice…- Ross vett egy mély lélegzetet és úgy folytatta. - az ex barátnőm. De ne értsd félre a sóhajt, mert már nincs köztünk semmi, amúgy is megcsalt.

- Óh, kicsim. Nem kell félned én ilyet biztosan nem fogok tenni. Szeretlek.- csókolom meg, majd erősen magához szorít.

6.fejezet

- Laura -

Ross már 5 napja elment, én pedig, azóta se csináltam semmi izgit. Csak azon jár az eszem, hogy vajon most mit csinálhat. Biztos egy csomó lány veszi körül. Áhh nem szabad ilyenekre gondolnom, bízok Ross-ban. De azért felhívom.

- Haló. Ross?- szóltam a telefonba.

- Nem. Itt Riker beszél.

- Miért te vetted fel Ross mobilját? És ő hol van most?

- Elment valami csajjal sétálni és itt hagyta a mobilját a hangfalon.

- Egy csajjal?

- Igen.

- Mond csak Riker megtennél nekem valamit? Úgy kéne Ross és a csaj közelébe menni, hogy én is halljam telefonon keresztül, hogy mit beszélnek.

- Szóval azt akarod, hogy kémkedjek az öcsém után?

- Igen.

- Rendben

- Ilyen könnyen beleegyezel?

- Persze. Amúgy meg én is kíváncsi vagyok rá, hogy mit művelnek.

- Akkor indulok, és ha a közelükben vagyok, felhívlak.

- Rendben.

Letettük. Már majdnem visszahívtam, hogy ne menjen utánuk, mert nem akartam tudni, hogy ez a csaj mit művel Ross-al. De mire ezt meg akartam tenni, addigra Riker visszahívott.

- Itt vagyok, pont halló távolságon belül, de ők nem látnak. Épp beszélgetnek. Hallgasd csak!

- Szóval Ross mit szólnál, ha mi ketten elmennénk egy kicsit valahova este, csak kettesben - miközben ezt hallgattam, a vérem már a kelleténél melegebbre forrt. És úgy éreztem minden összeomlott körülöttem, a teljes világom darabokra tört. Ekkor meghallottam, mit mond Ross annak a libának.

- Sajnálom, de nem. Amúgy is van barátnőm

- Neki nem kell ezt megtudnia, ahogy másnak sem.

- Nem érted a lényeget! Úgy gondoltam, hogy van egy barátnőm, akit szeretek-jelentette ki. Amitől majdnem elolvadtam a vonal másik végén.

- Hallottad?- kérdezte Riker.

- Igen. És köszönöm, hogy segítettél.

- Igazán nincs mit.

- Majd hívlak titeket. Szia.

- Szia.

Miután letettük a telefont nem sokáig tudtam örülni annak, hogy milyen erős barátom van, mert Emili berontott a szobámba.

- Laura beszélnünk kell- jelentette ki ijedt hangon.

- Mi az?

- Én...én...Nem is tudom, hogy mondjam el.

- Csak bökd ki. A legjobb barátok vagyunk,nekem bármint elmondhatsz.

- Rendben, akkor kibököm most öhm...

- Emili!

- Igen?

- MOST!!!

- Terhes vagyok.

- MI?

- Jól hallottad.

- De kitől? Mikor? És...

- 1. hét

- Akkor... Riker-től van?

- Igen.

- És tud róla?

- Nem.

- És nem gondolod, hogy szólni kéne neki?

- De. De ezt nem mobilon akarom elmondani neki.

- Akkor utánuk megyünk.

- Te mész utánuk?

- Nem. Együtt megyünk utánuk. De szólnunk kell Lilinek és Bellának is. Meg persze anyuéknak.

- Rendben. Várj! Anyuéknak?

- Igazad van anyád nagyon ideges lesz, ha ezt megtudja. Éppen ezért szólunk inkább az én szüleimnek. Biztos meg fognak érteni. És ők is azt fogják mondani, hogy menjünk a srácok után.

- Igazad van. Akkor menjünk és mondjuk el nekik!

Lerohantunk a lépcsőn és anyuékhoz siettünk, akik a Lynch szülőkkel beszélgettek.

- Anyu, apu beszélhetnénk?

- Persze kicsim.

- Laura! És Riker szülei?- suttogta Emili a fülembe, és én csak igazat adva bólintottam.

- Akkor mi megyünk is- jelentette ki Stromie és Mark

- Ne menjenek! Ez önökre is tartozik.

- Rendben- néztek egymásra majd visszaültek helyükre.

- Akkor...- nem akartam én mondani ezért Emilire néztem. Hiszen mégis csak az ő gyereke. Ő erre:

- Mond te. Én itt jól megvagyok.

- Jaj, lányok valamelyikőtök mondja már - mondta aggodalmaskodva anya.

- Terhes vagyok - mondtuk egyszerre. Erre apu kezéből kiesett a pohár és összetört. Ekkor esett le, hogy mit mondtam. És gyors javításba kezdtem.

- Mármint nem én vagyok terhes, hanem Emili – huh, azt hiszem ez sikerült. Legalább az én szüleim annyira már nem aggódnak. De ekkor minden tekintet Emilire szegeződött, aki ettől elsírta magát és teljesen erejét vesztve a földre esett. Stromie egyből szaladt oda hozzá.

- Jaj, istenem! Jól vagy Emili?

- Persze csak úgy sajnálom.

- Sose sajnáld. Senki sem haragszik rád. Nem a ti hibátok.

- Együtt majd megoldjuk- kezdte el mondani kedvesen Mark miközben felsegítette Emilit. - Mint egy család – fejezte be mondatát.

- Köszönöm - mosolygott Emili

- De ugye tudod, hogy ezt neked kell közölnöd Riker-rel.

- Tudom. De nem telefonon.

- Akkor hogy akarod?

- Elmegyünk négyen a fiúk után - szakítottam félbe a beszélgetést

- Ez egy nagyszerű ötlet!- mondta anyu

- Akkor anyád, te, Emili és én megyünk - jelentette ki apu.

- Nem - vágtam erre vissza

- Hogy-hogy nem?

- Emili, Lili, Bella és én megyünk.

- És ki fog vezetni?

- Apu, nekem van jogsim, ahogy Emilinek és Bellának is. Sőt már Lili is vezethet, úgy, hogy van mellette valaki, akinek már van jogsija.

- Rendben. Most menjetek és pakoljatok be. És utána szóljatok Belláéknak.

- Honnan tudtad, hogy még nem szóltunk nekik?

- Mivel csak ketten álltok itt aggódva, szerintem egyértelmű, hogy még azt sem mondtátok még el nekik, hogy Emili terhes.

- Igazad van. Ez eléggé nyomós érv. Akkor először szóljunk nekik és aztán siessünk és pakoljunk be.

- Oké. - helyeselt Emili.

Át szaladtunk Belláékhoz hogy szóljunk,és mint mindig ugyan az a látvány fogadott. Bella PS-ezett, Lili pedig a telóján lógott. Elmondtuk nekik hogy mi történt. Nagy ledöbbenés, majd mindenki elszaladt pakolni. Szerintem ilyen gyorsan táskák még nem teltek meg. Úgy egy óra múlva mindenki a konyhánkba sorakozott, indulásra készen. Miután mindenkitől elbúcsúztunk, beszálltunk a kocsiba, és elindultunk.

Az úton felváltva vezettünk. Amit persze én kezdtem, mert négyünk közül én voltam a legnyugodtabb, és a legkipihentebb. Mondjuk azért én nekem se az úton járt az eszem, és ez szerintem a lányoknak is feltűnt, mert az elég feltűnő, ha valaki még navigációval is eltéved. A lényeg hogy én ezt összehoztam és most fogalmam sincs, hogy hol vagyunk és, hogy hogyan jutunk ki onnan...