-2. évad/ 3. fejezet-

-Laura-

A forgatáson állok, vagyis ülök, mert a hajamat csinálják. Már három napja elkezdtük a forgatást, de még egy nyamvadt jelenetet nem tudtunk felvenni. Ha így haladok kitesznek a filmből. Folyton belebukok a szövegbe, gyakran elfelejtem, hogy melyik irányba kell mennem, egy csődtömeg vagyok. Hipp-hipp-hurrá! Az LA-i látogatásom óta, nem beszéltem mással csak Delly-vel. Nagyon aggódik Em miatt. Szegényt nagyon megviselte a rajongók tábora. Bárcsak ott lehetnék és megölelhetném. Nagyon hiányoznak. Mit meg nem tennék egy Delly-s, Bellás, Emilis csajos napért. Olyan jó lenne, ha Rocky-val videó játékozhatnék. Vagy akár egy beszélgetés az én "bátyussommal" Riker-rel. Nagyszerű lenne újra a kezembe fogni a kis Maddy-t. De legjobban mégis Ross hiányzik. Hiába állítom magamnak, hogy Brad mellett jó helyem van, hogyha Ross ölelésére, csókjára, érintésére vágyok. Nem állítom, hogy nem szeretem Brad-et, de...
-Készen vagy! Kéz és lábtörést!-veszi le rólam azt a fodrász fóliát vagy mi a bánatot Melissa a fodrász.
-Kösz Mel! És már tényleg az kéne.-nevetek fel keservesen.
-LAURA GYERE MÁR!-kiabál a rendező. A helyszínre futok, ahol már mindenki ott van.-Sokáig tartott.-vágja a fejemhez.
-Tudja...-kezdem el.
-Megérkezett az unokahúga.-jön oda egy alkalmazott. Behívták a kb velem egyidős csajt. Puszi-puszi, "agyon ölelem szerencsétlen rokonom" lázban szenved a csaj. Hirtelen felém fordult.
-Ez a csaj játssza Ally-t?-néz rám undorral az arcán.
-Ha így halad nem sokáig, de egyenlőre még igen.-néz rám a rendező, mire én csak a szemem forgatom.
-AKKOR KEZDJÜK!-szól bele a megafonba. Ha megint elcseszem, tuti hogy kirúgnak...Szóval HAJRÁ! Elkezdtük felvenni a sötét raktáros részt, ahol csak mi vagyunk Sel-lel.
"Ally: AMY! AMY! MERRE VAGY?
Amy: Ne ordíts! A hátad mögött vagyok. Nem láttad...
Ally: Nem. Mi van, ha tényleg megölték?
Amy: Akkor kitől jönnek az üzenetek?
Ally: Fogalmam sincs...
Amy: Mi van ha...
Ally: Shhh! Valaki van itt. Bújjunk el!"
-ÉS ENNYI! Nagyszerű! Kivételesen tökéletes voltál Laura.-ámuldozik a rendező.-Lehet, hogy be tudjuk hozni a lemaradást is.-örül a fejének. És valóban! Estig ott voltunk, nem volt ebéd szünetünk, de behoztuk a lemaradást. Hála az égnek! Legalább nem rúgnak ki. Este hazamentünk, és én mint valami jó gyerek bezárkóztam a szobámba. Előkotortam a szekrényem alján lévő gitárom és az előre felvett zenei alappal együtt kezdtem el játszani. Eszembe jutott egy remek szöveg. Leültem az ágyra, lehetséges, hogy a telómra, mert a zsebemben volt és csippant egyet. Mondjuk nem igazán izgatott, csak játszottam.

A szám végén akaratom ellenére is elsírtam magam.
-Igazán szép szám.-hallok meg egy nagyon ismerős hangot.-Kár, hogy nem rólunk szól.-jön beljebb Brad.
-Brad...Nem kérheted, hogy felejtsem el!
-Miért nem? Kezd elegem lenni ebből a srácból!-kezd el kiabálni.
-Halkabban! Selena alszik.-csitítom.
-Ja jó mélyen, mert be van lőve. Válaszolj egyetlen egy kérdésemre! Szereted őt?-fordul felém. Tényleg az igazat szeretné tudni. De ha elmondom neki, hogy Ross-ot szeretem akkor... Na jó, mély levegő és mond ki.
-Igen. Nem mondom, hogy téged nem kedvellek, mert nagyon is bírlak, de...
-Ő mindig a legjobb helyen lesz a szívedben. Laura én tényleg szeretlek, de nekem idő kell ahhoz, hogy elfogadja, nem én vagyok az első. Sajnálom!-simítja meg a karom, majd kisétál az ajtón. Én meg csak sírva összeborultam a földön. A zsebemből kicsúszott a telefon, ami világított. ránéztem a készülékre és azt láttam, hogy Ross vonalban van. Fülemhez emeltem a mobilom és beleszóltam.
-Haló?-szipogok.
-Nem tudom, ki volt ez a srác, de én itt végeztem. Nem voltam annyira fontos neked, hogy elmond? Akkor te nem leszel nekem annyira fontos, hogy érdekelj!-mondta, majd megszakította a vonalat. Kellett egy pár perc, hogy leessen, mi is történt. Vagy egy órán keresztül ültem ott és zokogtam, majd felkaptam a kabátom és egy doboz cigit a konyha asztalról és elmentem a szerelmesek hídjára, ahol az a sok lakat van. A korláthoz álltam és erősen fontolgattam, hogy belevetem magam a Temzébe. Nem is értem miért nem tettem. Ha tudnám, akkor legszívesebben elásnám magam. Még hogy Párizs a szerelem városa. A francia nyelvből is elegem van, ha valaki még egyszer ezen a nyelven szól hozzám, azt kapásból faképnél hagyom, és még ezt hívják a szerelmesek nyelvének! Elegem van ebből az egészből! A lelkem mélyén nagyon fáj. Borzasztó, hogy vége van. Mi értelme van így élnem? Teljesen...
-Igen?-veszem fel szipogva telefonom.
-Laura?-hallom meg Rydel hangját.
-Delly?
-Mi történt? Ross úgy egy órája elviharzott itthonról, téged pedig nem lehetett elérni.
-Tudja.-sírom el magam még jobban.-Valahogy véletlen felhívtam és mindent hallott.
-Annyira sajnálom Laura. Most hol vagy?
-Egy hídon. Erősen gondolkozok, hogy úszok egyet a jó hideg Temzében.-meredek a vízre.
-NE TEDD!-kiabál a telefonba.-Lau most csak a szomorúság és az alkohol beszél belőled. Ilyen...
-Te meg honnan tudod, hogy...
-Hogy iszol?
-Bella. Nem érdekes. Egy jó okot mondj, hogy miért ne tegyek valami nagy hülyeséget!
-Gondolj Rik-re, vagy Emilire! Bella, Rocky, Ellington, Ryland imádnak veled lenni. Sőt a kis DJ öcsémnek már csak te maradtál rajtunk kívül. De ha miattuk nem is gondolod meg magad, akkor tedd meg a kedvemért! Nem akarlak elveszíteni!-sírja el magát.-Kérlek!-fejezi be elhaló hangon, mire leteszem a telefont. Nem bírom tovább. De nem tehetem meg. Viszont mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha most vége lenne a történetemnek. Hisz nem minden végződik Happy End-del...


-Ross-

Mint valami őrült úgy rohantam ki a házból. Nem tudom pontosan, hogy mit akarok, de valamit tennem kell. Nem tudom elhinni. Hogy tehette?! Ilyen se volt még, a sírás kerülget. Egy óceán választ el minket, de kezdem úgy érezni, hogy nem is egy bolygón tartózkodunk. Legszívesebben most valami őrültséget tennék. Kifutnék a világból, elbújnék, hogy soha senki ne találhasson rám. A parkban vagyok, ahol mindig a szerelmesek vannak. Nekem a szerelmem Párizsban van, vagy volt egy másik pasival. Leültem a kis tó szélére, és az egyik percben egy női hangot hallottam meg.
-Ross?-körbenéztem, természetesen Laurát kerestem, de nem őt találtam meg.
-Alice?
-Ne légy ilyen félénk, nem harapok!-nevet.
-Nem hittem, hogy ezt mondom, de...-veszek egy mély lélegzetet.-Örülök, hogy látlak.
-Én is. De itt valami nem stimmel. Hol van a kis barátnőd?
-Párizsban. De ne értsd félre a...-kezdem el mondani, de nem hagyja, hogy befejezzem, mivel ajkait az enyémre tapasztja. Jelenleg semmihez sincs erőm, nem hogy ahhoz, hogy még egy lányt elküldjek a búsba. Így hát belemegyek a játékba. A hátára döntöm és heves csókcsatába kezdünk. Valóban nem Alice-t láttam a lányban, akivel éppen csókolózok, hanem természetesen Laurát, de ha csak így is van a közelemben, akkor is...
-Ross?-hallok meg egy ismerős hangot. Csak azért annyira felismerhető számomra, mert már nagyon régóta hallgatom.
-Mizu Rocky?-mászok le Alice-ről.
-Öcsi! Egy perce had raboljalak el életed szerelmétől!-hív félre.
-Mi van?
-Te meg mi a frászt művelsz itt? Valakivel összekeverted Alice-t? Gondolom így történt, mert a lány akinek ott kéne most lennie veled a parton, az Laura!
-Ő majd elfetreng a pasijával valahol Franciaországban!-mondom flegmán.
-MI VAN? Te vagy a pasija.-bök mellkason az ujjával.
-Ahogy én hallottam talált magának valaki mást. De ne aggódj! Én jól megleszek.
-Érted nem aggódom. Csak Lauért. Ha beszéltél vele, és ilyen voltál...Bele se merek gondolni mit csinálhat kínjában az a szegény lány. Te pedig nem hozod be azt a hárpiát a házba! Élj boldogan vele ahol csak akarsz, de nem otthon!-jelenti ki, majd elmegy.
-Minden rendben van?-fogja meg a vállam Alice.
-Persze, csak...
-Nem kell nálatok töltenünk az időt, ha nem akarod. A szüleim amúgy is üzleti úton vannak.-mosolyog. De ez nem az az aranyos mosoly, ami a legtöbb lány arcán szokott lenni, hanem a perverz fajta.


-Riker-

Emili a szobában sír. Maddy a kezemben sír. Kezdek nagyon kiborulni a sírástól. Mentem, ami még menthető és szólok Rydel-nek, hogy vigye el egy kicsit a picit. Fel is hívtam, hogy jöjjön át egy picit. Felbaktattam a lépcsőn és bekopogtam a szobánkba. elég idegbajos mostanában, így nem merek csak úgy rohangálni a házban. Nem mintha félnék a feleségemtől, csak jobb a békét megtartani, mint újra felépíteni.
-Kicsim!-nyitom ki az ajtót, lassan de biztosan. Em-et nagyon nem izgatta, mivel ugyanúgy összekuporodva feküdt, ahogyan itt hagytam.-Emili!-simítok végig az oldalán.

-Igen?-néz fel rám.
-Áthívtam Rydel-t, hogy vigye el egy kicsit Maddy-t.
-Azért mert...?-várja, hogy magyarázatot adjak tettemre.
-Azért, mert szeretném, ha egy kicsit kettesben lennénk. Mint régen.-fordítom magam felé.
-Rendben.-mosolyog.
-Aha! Egy mosoly! Ilyet már nem is tudom mióta nem láttam az arcodon.-nevetek, majd megcsókolom.- Öltözz fel, addig én lemegyek Delly-hez!-pusziltam meg a homlokát, majd elindultam lefelé, mert hallottam, hogy nyitódik az ajtó. Mire leértem Rydel már a nappaliban ült Maddy-vel az ölében. Rám nézett, szemei vörösek voltak. Biztosan Ő is sírt, mint mostanában mindenki.
-Akkor én megyek is. A kicsinek úgy is vannak cuccai a szobámban.-mondta, majd kezében a babával elindult, de elkaptam a vállát.
-Mi történt?-kérdezem, mikor rám néz.
-Laura...-kezdi el, de meglátja, hogy Emili jön lefele a lépcsőn.-Az égvilágon semmi sem történt.-kacsintott egy alig észrevehetőt, majd nyitotta is az ajtót.
-Delly várj!-szalad oda, hozzá Em.-Köszönöm!-öleli meg.
-Este hívlak!-megy ki az ajtón. Elkapom Emili kezét és megpörgetem, majd szorosan karjaimba zárom.

-Szeretlek!-húzom annyira közel magamhoz, hogy nem maradt köztünk szinte semennyi hely.
-Én is téged.-csókol meg.