-19. fejezet-

-Riker-

Azt hiszem kezdek meghülyülni,mert nekem ez a 6 hónap olyan volt,mintha nem is lettem volna jelen a történteknél. Komolyan először csak azt vettem észre,hogy a napok telnek,aztán a hetek,majd hónapok,aztán mire észbe kaptam eltelt fél év úgy,hogy szinte nem is csináltunk semmit. Jó voltak koncertjeink,meg családi programok is,de egyszerűen olyan üresnek érzek mindent. Lili elvesztése mindenkit megviselt,Ryland pedig...hát ő neki kellett mindenki közül a legtöbb idő a gyász feldolgozására. Lili szüleiről azóta sem hallottunk. A házukba egy kedves idős házaspár költözött. Laura a szokottnál is jobban magába van zárkózva,és emiatt Ross is tiszta idegbaj. Szerintem csak Rocky és Bella között van minden rendben,habár a múltkor elég csúnyán összevesztek valamin. Azóta se tudjuk,hogy min,de szerintem még ők sem. De ha már a veszekedésnél tartok,akkor nem szabad azt sem kihagyni,hogy én és Emili a legkisebb dolgokon is képesek vagyunk összeveszni. Nem tudom mi van lehet,hogy csak azért ilyen,mert terhes,de már kezdek megőrülni. A másik nő az életemben,aki mindig minden körülmények között zaklat az az, én drága anyukám. Imádom,de olyan,mint Emili. Egyszóval kiakasztó. És ma van az a nap,ami tényleg a pörgésről szól. Reggel a telefon csörgésére keltem. A kórház hívott,hogy Emilinél megkezdődtek a közvetlen szülés előtti dolgok. Pontosan nem emlékszem,mert nagyon ideges voltam,nem mintha most nem lennék az. Visszatérve a reggelhez. Felrohantam a szobánkba,és az első kezembe akadó sporttáskába elkezdtem beledobálni Em cuccait. Majd elrohantam Ross-ék szobája előtt,ahol megtorpantam. Bekopogtam,mire az öcsikém hajlandó volt ajtót nyitni,csak úgy megjegyezném,hogy addigra eltelt vagy 10 perc. A párbeszéd kb ennyi volt.
-Mit akarsz?-kérdezi kómásan.
-Szükségem lenne a barátnődre.-jelentem ki neki,mire csak furán néz.
-Ember! Szólj Laurának!-mondom neki. Szépen lassan visszasétál,és leül mellé az ágyra.-Haver! Mit csinálsz?-nézek rá értetlenül.
-Ez kényes művelet.
-Felébreszteni Laurát?
-Pontosan. Mostanában nagyon nem tudja,hogy mit akar,és nem akarok a céltábláján lenni.
-Rendben. Csak csináld!-sürgetem meg egy kicsit.
-Laura! Kicsim!-simogatja.
-Mi van már megint?-ül fel az ágyon.
-Riker akar valamit-mutat felém.
-Egy kérés.
-Mond!
-Be jönnél velem a kórházba?-nézek rá kiskutya szemekkel.
-Persze. De miért is?
-Emili.
-Megyek,csak adj 5 percet.-pattant ki az ágyból,mire egy kicsit megszédül.
-Jól vagy?-lép egyből mögé Ross.
-Persze. Csak a vérnyomásom.-fogja a fejét.
-Lent megvárlak.-mondom neki,mire csak int egyet,és bemegy a fürdőbe.
Laura, mint mindig pontos. Elindultunk,de én képtelen voltam vezetni. Beértünk a kórházba,én meg mint valami őrült a recepcióhoz rohantam. Próbáltam érthetően elmondani,hogy mit akarok. Na ez volt az ami nem jött össze.
-Segíthetek?-kérdez rá a recepciós.
-Igen... Emili... a szülészeten van valahol...Pontosan hol?-erre a recepciós csak furán nézett,ezt a kísérőm észre is vette,ezért a recepcióshoz lépett.
-Jó napot! Kérem bocsásson meg a barátomnak,csak tudja első gyerek. Egy Emili Preskot nevű 20 éves lányt keresünk. Telefonáltak nekünk,hogy megindult a szülés.
-2.emelet-int a lift felé unottan.
-Köszönjük-rohanunk a lift felé. Amint felérünk az emeletre egy orvos megállított minket.
-Mr. Lynch?
-Igen?
-A barátnője már bent van. Kérem foglaljanak helyet a váróban.-mutat a váró felé.
-Rendben. Köszönöm-köszöntem meg,majd leültünk a váróba. És azóta is itt vagyunk.
Szépen lassan mindenki beért,ezért már nemcsak én és Laura idegeskedtünk. Egy idő után meguntam a várakozást,ezért elkezdtem sétálgatni az automatához,majd vissza. Ezt megcsináltam,vagy 10-szer,mire a tizedik alkalomnál egy orvosba ütköztem.
-Segíthetek?-kérdezi
-Az igazán jó lenne,ha valaki megmondaná,hogy hogy van a barátnőm.
-Miss...-keresgeti a kórlapok között a megfelelőt.
-Preskot.
-Á! Meg is van. Már háromnegyed órája kihozták.
-Háromnegyed?! Tudja mit? Nem érdekes. Most hol van?-kérdezem kissé ingerülten.
-A 40-es kórteremben-intett a folyosó végén lévő ajtó felé.
-Köszönöm-mondtam,majd elindultam.
Hogy nem vehettük észre,hogy már kihozták? Lehet,hogy nem előttünk tolták el. Hisz elég nagy ez a kórház.
-Riker hova mész?-jön oda hozzám Laura.
-A 40-es kórteremben. Ott van Emili. Gyere te is! Hiszen még is csak az egyik legjobb barátnője vagy-mondtam,majd átkaroltam a hátát,és elindultunk. Mikor beakartunk lépni a szobába hirtelen megtorpantam.
-Mi a baj?-kérdezi Laura,aki már majdnem bent volt az ajtón.
-Mi van akkor,ha nem akar látni?-kérdezem bizonytalanul.
-Ilyenekre még csak ne is gondolj! Emili mindennél jobban szeret téged. Ne idegeskedj, inkább gyere!-húz be az ajtón. Mikor beléptünk Emili éppen aludt,ezért csak megsimítottam az arcát.Majd az ágya mellé helyezett kiságyhoz mentem,és az ágyhoz kötött laphoz nyúltam. Olvasni kezdtem.

Név: Madison Marie Lynch
Súly: 3156 gramm
Hossz: 52 cm
Fejkörfogat:  33 cm
Születési hely,idő: Los Angeles, 2014. november 6. 16:47 
Anyja neve: Emili Stefany Preskot
Apja neve: Riker Anthony Lynch

Amint elolvastam a nevét szóltam Laurának.
-Laura! Gyere egy kicsit!-suttogtam.
-Mi az?-jön oda mosolyogva.
-A baba nevét nézd!-mutatok a névre
-De édes volt tőle,hogy az én középső nevemet adta a babának,mint középső nevet.-mosolyg.
-Tudom-szólalt meg a hátunk mögül Emili.
-Em!-öleli meg Laura.-Amint látom jól vagy. Úgyhogy most magatokra hagylak titeket-ölelte meg még egyszer,majd adott egy puszit az arcomra,és kirohant.
-Laura olyan...-kezdte el mondani,de félbe szakítottam.
-Fura.
-Mint mindig.
-De az öcsémnek tetszik,és talán már nem lesz olyan feszült a hangulat most,hogy újra a régi.
-Ne aggódj! Minden rendbe fog jönni-ült fel,és simogatta meg a hátam.
-Szeretlek.-ültem le mellé,és megcsókoltam.
-Én is.-nevet,miután kibújik a csókunkból.-És van egy hírem.
-Mi?
-Anyámnak új munkahelye lesz,és ezért el kell költöznie Chicago-ba.
-Vagyis?-nézek rá értetlenül.
-Vagyis beköltözhetünk a mi házunkba.
-Hiszen ez remek-ölelem meg.-Így legalább a kicsi Madi-nek is saját szobája lesz. Amúgy mikor engednek haza?
-Holnap.
-Akkor holnap reggel jövök érted,és most hagylak pihenni.-pusziltam meg a homlokát.
-Rendben.-mondta,majd visszadőlt az ágyba. Még egy utolsó pillantást vetettem Madison-ra,majd kimentem. A váróban már csak anya volt ott,mert a csapat egyik fele elment haza,a másik pedig vásárolni. Mi is haza indultunk,de otthon nem volt senki.
-Anya! Kik jöttek haza?-kérdeztem értetlenül.
-Ross és Laura.
-Ha nem itt vannak,akkor...
-Valószínű,hogy lementek a parkba. Tudod,hogy milyenek.-legyint anya. Közben mindenki beesik a lakásba a rengeteg cuccal.
-Na fiam üdv köztünk-fogja meg a vállam apa.
-Egy kérdés. Ugye nem kell veletek grilleznem?
-Persze,hogy nem.-jön oda Laura apja is.-És egy kérdés tőlem.
-Mondjad.-nézek rá.
-Ugye az öcséd,még vár a plusz családtagokkal?
-Biztos vagyok benne.-nevetem el magam,mire ő is elkezd nevetni.
Elköszöntem mindenkitől,mert ár nagyon fáradt voltam,és felindultam a szobámba.Ledőltem az ágyamra,és szinte azonnal elaludtam.

-Ross-

-Laura gyere már!-néztem hátra.
-Mennék én,de magassarkúban nem olyan egyszerű,mint tornacipőben.-erre csak vissza mentem,felkaptam,és körülbelül még egy olyan 10 percig cipeltem. Mielőtt odaértünk volna a meglepetésemhez becsukattam Laurával a szemét. Mikor oda értünk letettem,és átfogtam a derekát.
-Kinyithatod!-súgtam a fülébe. És amint láttam tetszik neki,amit lát. Mert a meglepetésem egy általam,és a tesóim által gyártott faház volt.

-Tetszik?-kérdeztem rá.
-Hogy tetszik-e? Imádom!-ugrott a nyakamba
-Tudom,hogy még vagy fél hónap van a szülinapodig,de már nem bírtam tovább magamban tartani.-csókoltam meg,majd felkaptam,és becipeltem a házba.

Először is: Ramikám,drága bölcs barátnőm =D Remélem tetszett. De azt is remélem,hogy másnak is tetszett. 
És most a következő részekből: 
Vajon minden rendbe jön a családban? És megtudják majd szokni az új jövevényt? Laura és Ross megmarad ilyen vidámnak,vagy össze omlik körülöttük a világ? Lehet,hogy egy újság cikk tönkreteheti az életüket?