2014. március 31., hétfő

-14. fejezet-


- Ross -

Eljött a nap. A nap, amit senki, szerintem még Laura se várt. Reggel 5:55 van le kéne mennem a kocsihoz. Ki mentem és mivel már tegnap bepakoltunk, ezért nem késtem el. Mikor leértem már mindenki ott volt.
- Na, gyerekek, mindenki kész?- kérdezte anyu. Én gyorsan odarohantam és felkaptam Laurát és elkiáltottam magam.
- Igenis kapitány!- erre Rocky is elkiáltotta magát.
- Hangosabban!- épp el akartam ismételni az előző mondatom, de Laura befogta a szám és így szólt.
- Ha megint elkezdesz kiabálni esküszöm, hogy nem állok jót magamért!- én meg csak bólogattam, miközben a keze a számon volt. Vicces látvány lehetett, mert Laura elkezdett röhögni, de hang nem jött ki a száján, csak csapkodott, mint egy retardált fóka :D Ezen persze én is elkezdtem röhögni. Szóval ott álltam és röhögtem, miközben  Laura a kezemben szakadt a röhögéstől. Egyáltalán nem néztünk ki röhejesen.
- Mivel most már mindenki visszatért közénk az ovis világból újra megkérdezem, mindenki kész az indulásra?- kérdezte ismét anyu.
- Persze - mondta Laura kicsit letörve, amin őszintén egy csöppet meglepődtem
Elbúcsúztunk mindenkitől, majd beszálltunk a kocsiba és elhajtottunk. De nekem valami nagyon nem stimmelt. Laura csak nagyokat sóhajtott mellettem, nem igazán értettem, hogy miért.
- Minden rendben van?
- Miért ne lenne?
- Azt hiszed megúszod, ha visszakérdezel? Laura, bennem megbízhatsz. Legalábbis szerintem, nem tudom te,hogy vagy vele.
- Persze, hogy megbízok benned csak...
- Csak...csak mi?
- Csak nem érzem, hogy helyesen cselekednék.
- Miért ne cselekednél helyesen, mert követed az álmod? Jó igaz, hogy velem is élhetnéd az álmodat. Mármint nyugodtan felléphetnél a koncertjeinken, persze csak velünk.
- Komolyan?
- Komolyan. Na mit szólsz?
- Mármint?
- Fellépsz velünk a koncertjeinken, de nem iratkozol be az egyetemre.
- Persze. De miért ellenzed ennyire, hogy beiratkozzak?
- Mert New York és Los Angeles nagyon messze vannak egymástól, még térképen is. Nem akarok ilyen messzi lenni tőled. Soha.
- Akkor...most forduljunk vissza?
- Nem.
- Nem?
- Szerintem menjünk inkább várost nézni. Amolyan...újra együtt vagyunk hónapforduló.
- Tényleg, ha a szakítást nem vesszük bele, akkor pont egy hónapja, hogy együtt vagyunk.
- Akkor jöhet egy városnézés?
- Jöhet egy városnézés - mondta boldogan. Mikor New York-ba értünk, már délután volt. Ezért elmentünk ebédelni, mivel még nem ettünk.
- Nem akarsz szólni a suliban, hogy mégsem fogsz oda járni?
- De lehet, hogy szólnom kéne - mondta,majd elmentünk a sulihoz.

- Laura -

Mikor már bent voltunk a suliban, épp ketté akartunk válni, hogy megtaláljuk, hogy merre lehet a beiratkozás, de kaptam egy SMS-t. Elővettem és mikor láttam, hogy az iskolától jött hangosan felolvastam.
"Kedves Miss Marano!
Sajnálattal közöljük, hogy lekéste a beiratkozást. Így nem járhat egyetemünkre.
További szép napot"
- Ezt könnyen letudtuk. És most?- nézett rám nagy szemekkel Ross.
- Central Park?
- Nekem megfelel. Fagyi?
- Fagyííííí!!!!- visítottam,mint egy ötéves, miközben a park felé mentünk.
- Lehet, hogy ez mégsem olyan jó ötlet?- nevetett Ross
- Most már elhúztad előttem a mézes madzagot, úgyhogy ne szórakozz!- próbáltam fenyegetőzni, de belenevettem.
- Rendben, rendben - mondta, miközben megfogta kezemet és összekulcsolta az ujjainkat. Mikor odaértünk a fagyishoz hagytam, hogy Ross beszéljen. Végül is tudja melyik a kedvenc fagyim.
- Jó napot!- köszönt a fagyi árus.
- Jó napot!- köszöntünk egyszerre, amin még a fagyis is elmosolyodott. - Kehely van?- kérdezte Ross.
- Attól függ, hogy milyen fagyiból szeretnék?
- Lehetne úgy, hogy mindegyikből tesz két gombócot egy nagy kehelybe?
- Persze - megkaptuk a fagyis kelyhet, fizettünk és elmentünk egy tóhoz. Leültünk a partjára, beszélgettünk, ettük a fagyit, és néztük a naplementét.
- Laura?
- Igen?
- Kérdezhetek valamit?
- Persze
- Miért hagytad, hogy Alice-el így elfajuljanak a dolgok? Mármint miért nem léptél közbe?
- Mert úgy gondoltam, ha te vele vagy boldog, és nem velem, akkor nincs értelme közbelépnem. Hisz nekem persze, ha van választásom, akkor azt választom, hogy együtt legyünk, de ha te velem nem vagy igazán boldog, akkor inkább legyél nagyon boldog valaki mással - ekkor éreztem, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon, amit persze próbáltam gyorsan letörölni, de Ross nem hagyta. Közelebb húzott magához, és megcsókolt.
- Én csak, és kizárólag veled vagyok boldog - mosolygott rám, majd újra megcsókolt.
- Lassan indulnunk kéne nem?- kérdeztem, miközben az órájára néztem.
- Kéne, de olyan jó itt. Veled - mondta és levette a pulcsiját, rám adta, majd hátradőlt. - Nem jössz?- kérdezte mosolyogva. Én pedig csak lefeküdtem mellé és hozzá bújtam. A mellkasán  aludtam el, majd reggel a simogató hangjára keltem. Várjunk csak reggel?!
- Csipkerózsika.
- Hali szőke herceg. Szerintem most már tényleg indulnunk kéne.
- Igazad van.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Már majdnem otthon voltunk, amikor csörgött a mobilom.
- Haló?
- Szia szépség (Riker mindig így hívja Laurát -szerzői megjegyzés-) itt Riker- szólt Riker a telefonba. - Ross ott van még veled? Mert ha igen akkor kérdezd meg, hogy mikor menjek érte, mert már elég késő van.
- Max a ház elé tudsz kijönni, mert úgy 20 perc és otthon vagyunk.


- Riker -

- A ház elé? Max 20 perc? Laura miről beszélsz? És ti? Miért mind a ketten jöttök? - hadartam a kérdéseket a telefonba
- Melyikre válaszoljak előbb?- kérdezte nevetve.
- Először a "Laura te miről beszélsz?"-re.
- Majd otthon minden elmondunk. Puszika - köszönt el.
Na, most mi van? Laura hazajön? De miért? Csak ezek a gondolatok bolyongtak a fejemben. Aztán rájöttem, hogy szólni kéne valakinek. De kinek? Senki sincs itthon, csak Emili és Delly. Miért is maradtam velük itthon? EGYEDÜL. Na mindegy.
- Csajok!!!- kiabálok az emeletről.
- Igen?????- hallom vissza drágalátos hugicám hangját, miközben rohanok le a lépcsőn. Bele ütközök Emilibe, aki majdnem lezuhan miattam a lépcsőn.
- Kicsim vigyázz!- kapom el gyorsan.
- Kössz. Mit is akartál mondani?
- Laura haza jön.
- Ez óriási!- mondja majd megcsókol.
- Ez tetszik.
- Mi?
- Laura haza jön, akkor te több jó hírt kapsz én meg több csókot tőled – vigyorgok.
- Na, szép. Ja amúgy arra gondoltam, hogy ha többiek is hazaértek tarthatnánk egy név ötletbörzét.
- Egy név...micsodát?
- Név ötletbörze. Tudod. Mindenki mond egy fiú és egy lány nevet, felírjuk azokat egy táblára és kiválasztjuk közülük a legjobb lány és fiú nevet.
- Ez jó ötlet. Őm...Kicsim...
- Igen?
- Tudom, hogy tudnom kéne, de mikorra is vagy kiírva?
- Riker Anthony Lynch ezt még elmondom, de a gyereked szülinapját, már neked kell észben tartani. November 6.
- Rendben most már tutira megjegyzem.
- Szeretlek. Te feledékeny szőkeség.
- Én is.


- Lili -

Na, jó szerintem rosszul látok, vagy képzelődök, már megint, mert azt hiszem pont most láttam befordulni az utcánkba Lauráék kocsiját. De nem igazán foglalkoztatott, mert már egy pár Laurás képzelődésem volt, pedig csak tegnap mentek el. Nem baj. Inkább odabújtam Ryland-hez, aki mellettem ült a kocsiban, és elkezdtem játszani a pulcsija cipzárjával.
- Mi vagy te macska?- nézett rám nevetve.
- Miau –bólogattam.
- Anyu lehet egy macskám?
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy az a macska Lili vagy egy igazi cica.
- Melyiket engeded meg?
- Lilit megtarthatod, de akkor is a saját szobájában alszik.
- A saját szobás verzió nem igazán jön be, de legalább van egy Lili nevű gyönyörű cica barátnőm - nevetett, majd megcsókolt. A csókot én szakítottam meg azzal, hogy felkiáltottam, hogy akkor mégsem vagyok totál idióta.
- Miért is nem vagy totál idióta?- kérdezte Laura miközben szálltam ki a kocsiból.
- Mert nem csak képzeltelek titeket - mondtam miközben a nyakába ugrottam.
- Amúgy merre jártatok?- kérdezte Ross miközben már az ő nyakában voltam.
- Fagyit vettünk, annyi van, hogy nektek is jut.
- Kösz nem kérünk- vágták rá egyszerre.


-Bella-

- Na akkor mehet a grill party? - jöttem ki kézen fogva Rocky-val a házból.
- Szóval ezért van minden kipakolva. Várj csak! Szóval te tudtad, hogy jövünk? - kérdezte Ross.
- Persze. Laura írt.
- Jah tényleg még mondta is, hogy ír neked, hogy legalább egy valaki tudja, hogy jövünk - csapott a homlokára.
- Na mindenki megkerült- jött ki Riker nevetve, miközben Emili kezét fogta.
- Héj miről maradtam le?- rohan ki Delly az erkélyre.
- Semmiről- kiabál fel Laura tök természetesen.
- Akkor jó - kiabál vissza.
- Neki is írtál?- nézek rá.
- Nem, de várj egy pillanatot-ahogy ezt kimondta Delly már a nyakában is volt.

- Emili -

- Akkor megyünk végre grillezni? Mindjárt éhen halok - nyavajogtam, mire Riker felkapott és elcipelt a hátsókertbe. Mark, Jim (Bella apja), Damiano (Laura apja), Adam (Lili apja) neki láttak a sütésnek.
- Ötletbörze - kiabáltam mint egy idióta.
- Micsoda?- nézett rám mindenki.
- Mindenki mond egy fiú és egy lány nevet a babának, ezeket felírjuk egy táblára és utána eldöntjük, melyik két név a legjobb.
- Oki én kezdem - mondta Laura, majd beleült Ross ölébe - Madison és Jason
- Ross?
- Sofie és Mitchel
- Ryland?
- Liv és Brady
- Lili?
- Rockel és Robert
- Anya?
- Szerintem döntsétek el ti gyerekek, nekünk már volt lehetőségünk rá- mosolygott.
- Rendben.
- Bella?
- Jenny és Tom
- Rocky?
- Erika és Mazon
- Oksi.
- Ti nem választotok?-kérdezi Ryland.
- Nem. Ezért kellett az ötletbörze-mosolygott Riker.


- Ross -

- Gyerekek van egy bejelenteni valónk - mondtam, mire Rocky egyből másra gondolt, mint én.
- Ugye nem még egy gyerek?- nézett rám reménykedve. - Mert őszintén belőled egy is elég...sok – nevetett.
- Nem. Nem lesz gyerekünk. Tudtommal - néztem Laurára.
- Nem lesz- nyugtatott meg. - Még.
- Én is így gondoltam – bólogattam. – Nos, azt akartam mondani,hogy Laura ezentúl minden koncertünkön fel fog lépni- jelentettem be.
- Persze, ha nem gond- szakított félbe Laura.
- Gond? Ez az egyik legjobb hír, amit mondhattál!- ölelgette Rocky és Riker Laurát, aki csak úgy megjegyezném, hogy még mindig az ölemben volt.
- Készülj szépség, mert jövő héten lesz az első közös koncertünk - mosolygott Riker.

Örülök, hogy ilyen jól fogadták a hírt, hogy Laura is velünk fog koncertezni.

4 megjegyzés:

  1. Jajj de jólett imádom várom a folytatást:-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett. Siess a következő résszel.:)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Kaptál tőlem egy díjat :) http://nwebeginning.blogspot.hu/2014/04/koszonom.html nézz be ;)

    VálaszTörlés